2013. május 25., szombat

Mai élménybeszámoló - Basel és az állatkert

Reggel még úgy terveztem, hogy a szomszéd városkába megyek át sétálgatni és vásárolni, amikor is jött az apuka, hogy kitalálták, átmennek Svájcba állatkertbe, szeretnék-e menni. Én pedig ugyebár semmi jónak elrontója nem vagyok, mondtam, hogy persze. Úgyhogy itt vannak nektek az infók és a képek frissen és ropogósan.
Én körülbelül egy akkora méretű állatkertet vártam, mint a pesti, de ez hatalmas, egyedül simán képes lettem volna eltévedni. Körülbelül egy órakor értünk oda, és hét óra volt, mire végeztünk, de még így sem jártuk körbe teljesen, egy két állat kimaradt. Igazából annyira nem búslakodom, láttam én már kengurut korábban is. Otthon eddig a pesti, a debreceni, a nyíregyházi, na és a győri állatkertben jártam, én a baselit leginkább a nyíregyházihoz tudnám hasonlítani.  :)

Sajnos az időjárás nem nagyon kedvezett nekünk, sokszor elkezdett csöpögni az eső, körülbelül egy órán keresztül szakadt is, ezért arra a kis időre bementünk az állatkert éttermébe egy kis forrócsokira és jégkrémre... igen, szuper párosítás.:D Én csak forrócsokit kértem, de járt mellé egy bónusz jégkrém, finom svájci csokis, ha már megvették nekem csak nem mondok nemet.:D

Maga az állatkert rettenetesen gyönyörű, olyan, mintha egy hatalmas parkban sétálna az ember. Mindenhol fák, bokrok, tavak, kis patakok és mini vízesések. Egyedül amit kicsit hiányoltam, az a nálunk tipikus zoo csemege, és az állatsimogató volt, de egyébként szuper kis hely, ha valaki arra jár, szánjon rá egy napot. :) Na de nem is locsogok tovább, majd a képek beszélnek helyettem. :)








teljesen el volt varázsolva :) 
így mászkáltam körbe a csöpörgő esőben... hát :D 

találd meg a tekiket...:D


hát annyira édes volt, meg kell zabálni <3


praktikus, nálunk miért nincs ilyen? (összehajtható kiskanál :D)

 




picit azért vérfagyasztó, amikor így áll veled szemben...

pózolj..:D



csodaszép

a majmok játszótere...





amikor már nincs energia mászni :D





breki





mini tengeri csillag... viszonyításnak ott a körmöm, bár nem tudom, mennyire látszik:D

medúzák, így szépek, nem amikor mellettem úszkálnak:D




Hát, ennyi lenne mára, energiaszintem a nullához közelít... Jó éjt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése