2013. május 10., péntek

Gyerekbarát frizura

Engedjétek meg, hogy egy kis beauty dolgot belecsempésszek a blogba, pont az au pairségem kapcsán.:) Ugyanis mostanában szeretek kísérletezgetni a hajammal, de sajnos nem minden frizura gyerekbiztos...:D




Régen, és igazából még most is szeretem kiengedve hordani a hajam, pláne most, hogy már egész jól megnőtt. Lehet göndöríteni, egyenesíteni, laza hullámok, amit csak szeretnék, de a sima kis hétköznapjaimon ez annyira nem praktikus. Egyrészt azért, mert ha szaladgálunk, egyfolytában a szemem előtt libeg, ami nem tesz túl jót, tekintve, hogy amúgy is elég kis kétballábas vagyok. A másik ok pedig, hogy ilyenkor a gyerekeknek mindig eszébe jut, hogy azta de szupi hosszú a hajad, játszunk fodrászost. Hát ez annyira nem a kedvencem. Múltkor vacsora után fél órán keresztül gubbasztottam a széken, amíg a két gyerkőc két oldalról tépte a hajam fésülés címszó alatt, ezek után pedig különböző csatokat aggattak a hajamba. A szenvedéseim végén közölték, hogy na most szép lettél. Igen, csodálatos...:D

Ezek után eljutottam arra a pontra, hogy sokkal jobban járok, ha nem hagyom a hajam szabadon lengedezni, na de akkor mit csinálok vele? Nem akarom mindig copfban hordani. Aztán persze rájöttem, hogy rengetek alternatíva van még a lófarok mellett.:)

1. Cicfarok:
Nem, nem az ovis verzióra gondolok, amikor a fejtető két oldalán volt egy egy kis copfunk. :D Én ilyenkor általában kicsit indiánosra veszem a figurát, és kétoldalt alul kötöm meg a hajam, vagy akár a fülem vonalában, ha kicsit lazábban szeretném. Persze így is van egy kislányos bája az egésznek, de mégsem úgy nézek ki, mint aki most szabadult az oviból.:)

mivel a neten még csak hasonlót sem találtam, ezért gondoltam felteszem egy régebbi, kicsit Pocahontas beütésű képem :D

2. Konty:
Mostanában egészen rákaptam, mert egyszerű és sokféleképpen variálható. A kedvencem talán a kis "fánkocskával" elkészíthető verzió (vagy zoknival), mert így egyidejűleg göndöríthetek is.:) Be kell valljam, én zoknival csinálom, mert mindig elfelejtek fánkot venni, ha pedig eszembe jut, mindig csak világosat látok, de az én majdnem fekete hajamba sokkal praktikusabb lenne a sötét színű. Mint mindenre, erre is rálelhetünk a youtubon, például itt vagy itt. Én az első változatot jobba szeretem, de rövid hajnál lehet, hogy praktikusabb a második verzió. (Egyébként lassan már lehet, hogy átváltoztatom a google is your best friend-et, Youtube is your best friend-re...:D) Elsőre lehet kicsit bonyolult, emlékszem én mennyit szerencsétlenkedtem vele, de ha egyszer ráérzel, utána sokkal könnyebb lesz, és gyorsan megy :) Persze ezen kívül még rengeteg változata van a kontyoknak, a lista szinte végtelen.:) Elég ha beírjátok a youtube keresőjébe, hogy "bun tutorial" és tádááám, már válogathattok is.:)



ez is nagy kedvenc :) Csak összefogom a hajam egy copfba, aztán addig tekerem, amíg magától össze nem csavarodik egy kontyba. Ekkor fogom a kis hajgumit, esetenként egy két hullámcsatot, és kész.:)

<3


3. Lusti stílus:
Azért nálam is vannak napok, amikor még egy percet is sajnálok arra, hogy megcsináljam a hajam, mert fáradt vagyok, és jajj elaludtam, ajj sietni kell, el kell vinni a kölyköket az oviba stb. stb. Ilyenkor jó nekem a sima kis copf is. Esetleg azzal szoktam picit feldobni, hogy nem a fejtetőre vagy alulra kötöm meg, hanem egy kicsit oldalt, így még sem annyira átlagos. Az ilyen lusta napokra a másik energiatakarékos tippem szintén egy régi trükk: Csinálj egy sima copfot, a hajgumi fölött válaszd ketté a hajad, és az így keletkezett lyukon húzd át a hajad. Voilá egyszerű, de mégis egy picit más.:) Valamint a sima fonást is bármikor előhúzhatjuk a tarsolyunkból. Egy laza kis fonott frizura elkészítése kb. 2 perc és már mehetünk is.:)

ha kész a fonat, óvatosan húzogassuk meg a szálakat kicsit kifele, így "tömöttebbnek" tűnik :)

egyszerű, de nagyszerű :)

csini oldalcopf  =)

csak átfordítod a copfod és mehetsz :) /bocsi, a felirattól most tekintsünk el :D/


Remélem, hogy tetszett nektek az a mini, kicsit beauty stílusú poszt is.:)
Szép napot mindenkinek!


azért ez is tipikus, valljuk be :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése