Bátor vagy?

Amikor ott hagytam a főiskolát fél éves "kínlódás" után, néhány embertől megkaptam, hogy megfutamodtam, nem is akartam érte küzdeni stb. Persze nem mindenki mondta ki nyíltan, de néhány ember már a tekintetével is elárulta, hogy ezt gondolja, nem volt hozzá szükség szavakra.

Igen, biztosan össze tudtam volna kaparni azt a diplomát, ha nagyon szeretném, mert alapvetően nem tartom hülyének magam. De miután 5 hónap alatt minimum ötször ütötte fel a fejét a kis buksimban a gondolat, hogy biztosan ezt szeretném-e, elgondolkodtam. Persze úton útfélen azt halljuk, hogy tanulni kell az életed végéig, mert ez az egyetlen dolog ami előrébb visz. Igen, ezt elismerem, a tudás fontos, de én úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy a főiskola és az egyetem az egyetlen olyan hely, ahol ezt megszerezhetem. Én mindig is többre becsültem azokat az embereket, akiknek megvolt a magukhoz való eszük, és ebből boldogultak, mintsem azokat akiknek ugyan ott a 3 diploma a kezükben, és minden földi jóval meg vannak áldva, de emellett olyan életképtelenek, hogy nem is igazán tudják ezt kihasználni, és nem tudnak igazán élni.
Szerintem mindegyikünknek vannak olyan ismerősei, akiknek látszatra mindenük megvan: diploma, jól fizető állás, szép ház, férj, feleség, gyerekek, kutya.... ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, de mégis olyan befásult életet élnek, hogy az valami hihetetlen. Beleszoktak a sima kis hétköznapjaikba és ez nekik így tökéletesen meg is felel. Na de elkanyarodtam a témától.

Tehát hosszú hosszú töprengés árán arra jutottam, hogy nem biztos, hogy nekem erre az egészre szükségem van, akkor pedig minek dobjuk ki a pénzt a tandíjra (ami mellesleg elég borsos), ha egyszer úgysem vagyok meggyőződve arról, hogy ez nekem a legjobb. Persze küzdhettem volna még egy fél évig, csak hogy tényleg 100%-ig biztos legyek a dologban, na de minek?

Biztos vagyok benne, hogy el fog jönni még az a pont az életemben, amikor azt mondom majd, hogy igen, szeretnék tovább tanulni. Akkor majd keresek egy iskolát, és újra nekiállok, de egyenlőre még minimum egy évig szünetet tartok. Iskola nélkül is gyűlni fognak az új tapasztalatok, hiszen egy új országban, egy új kultúrában elhelyezkedni már azt jelenti, hogy bizonyos szintig ki kell mozdulnom a kis komfortzónámból. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező egy év nagyban formálni fogja a személyiségemet, és azt is, hogy mihez is szeretnék valóban kezdeni az életemmel.

Otthon, Magyarországon is beadtam a jelentkezésemet egy egyetemre megint, de egyre inkább azon gondolkodom, hogy Angliában fogom majd folytatni a tanulmányaimat a későbbiekben. Nem arról van szó, hogy azon a bizonyos magas lovon ülök, és nekem nem felel meg a magyar diploma. Közel sem ez a helyzet. Az egyik indokom az az otthoni fejetlenség, amit volt szerencsém megtapasztalni a fél év alatt. Amikor kora hajnalban már ébren van az ember, és szitkozódik, hogy jajj a neptun már megint nem enged be, vagy hogy még mindig nem tudom felvenni a vizsgáim, mert valami megint nem működik. Ismerős? És ez nem csak a BGF-en volt így, több ismerősömtől is hallottam, hogy náluk is így megy ez. Igen, nagy intézményekről van szó rengeteg diákkal, értem én ezt. De ha már egyszer egy halom pénzt kifizet az ember, hogy oda járjon, akkor azért már el lehetne várni bizonyos fokú gördülékenységet nem? A másik pedig, hogy egyre inkább külföldben gondolkodom hosszabb távon is, akkor pedig lehet célszerűbb már a tanulmányaimat is itt végezni.

Tehát véletlenül sem azt szeretném itt a népbe sulykolni (legalábbis a csekély számú kis olvasói körömbe:), hogy nem kell neked diploma, és továbbtanulás, mer' az felesleges. Erről szó sincsen. Csupán ha valami nagyon nem megy, vagy nem érzed a jelenlegi helyeden jól magad, akkor sosem késő változtatni. És itt most a főiskola helyére behelyettesíthető a középiskola is, vagy akár egy munkahely. Ha valahol nagyon nem érezzük magunkat komfortosan, akkor váltsunk. Lehetőség mindig van, csak meg kell keresni.

Mások biztosan meg fogják kérdőjelezni a döntésünket, és nem biztos, hogy mindenki támogatni fog. Lesz aki azért nem, mert félt minket, lesz aki esetleg azért, mert irigy, hogy mi merünk váltani, amíg ő egy helyben toporog. A lényeg, hogyha mi tényleg elhisszük, hogy menni fog, és az élet nem áll meg, akkor tényleg sikerülni is fog!

Tehát tényleg egy gyenge, küzdeni nem képes ember lennék csak azért, mert nem küzdöttem egy olyan dologért, aminek nem láttam értelmét? Mert vettem egy nagy levegőt és mertem változtatni a dolgokon? Nem hinném. Nem mondom, hogy könnyű volt. Még mindig emlékszem, hogy miután meghoztam a döntésemet ott ültem az ágyon összeszorult gyomorral, és potyogtak a könnyeim. Ekkor még senkinek nem mondtam el, de magamban már eldöntöttem, és tudtam, hogy ez így lesz, így kell lennie. Még napokkal utána is képes voltam zokogni, nem fogok hazudni. De legbelül akkor is tudtam, hogy így lesz ez jó nekem.

Ezután pedig jött az a rész, amikor közöltem a külvilággal is, hogy emberek, most pedig ez fog történni. Hát, a családom elég vegyesen fogadta, és hazudnék ha azt mondanám, hogy például anyukám ugrált a boldogságtól. Kicsit úgy éreztem, hogy cserbenhagyom őket, mert támogattak ugyanúgy pénzügyileg, mind lelkileg, de gondoltam idővel majd ők is rájönnek, hogy talán tényleg jobb ez így. Ilyenkor az emberek szeretnek ujjal mutogatni a másikra, nálunk sem volt ez másképp. Mert biztos ez és az mondta, hogy ez hülyeség, ezért nem akarod folytatni... De ezt is leküzdöttük, lenyugodtak a kedélyek, most mindenki nyugodt viszonylag.

Azóta többen is kérdezték tőlem, hogy nem bántam-e meg. Nem, nem bántam meg, ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, és megint ott lebegne a lelki szemeim előtt ez a kérdés, akkor sem döntenék másképpen. Ez az én életem és nem szeretném olyan dolgokra fecsérelni, amiket feleslegesnek tartok. És igenis büszke vagyok magamra, amiért volt annyi erőm, hogy ezt meglépjem, még akkor is, ha a körülöttem lévők többsége úgy gondolta, hogy meghibbantam, és hatalmas hibát követek el.

Ki mit gondol erről a témáról? Nyugodtan hagyjatok kommentet akár itt vagy facebookon.
Szép napot mindenkinek! =)

Az életed sosem fog változni, ha nem teszel érte :)